Így ünnepelték a 60 éves Hadházi Lászlót

Január 3-án az MVM Domeban egy különleges stand up comedy show-val ünnepelte a Dumaszínház a 60 éves Hadházi Lászlót. 

A „Hadházi 60!” című stand-up előadáson Hadházi László mellett barátai, kollégái és mentoráltjai emlékezetes fellépései is gazdagították az eseményt. A születésnap alkalmából az örökifjú stand up humorista, a Pardon Brando zenekar tagjaként, még a húrok közé is csapott, bizonyítva, hogy a kor nem állhat a remek hangulat útjába.

Fiatal kollégái köszöntötték Hadházi Lászlót 

A színpad varázsa már a műsor elején megmutatkozott, amikor Lakatos László lépett a színpadra. Lakatos elmondta, hogy Hadházi iránti rajongása nemcsak a szakmai tiszteleten alapszik, hanem a személyes barátságra is, ami az évek során alakult ki közöttük. Ezt követően Fülöp Viktor vezette tovább a közönséget a humor útján, aki a nagy sikerű „Miheztartás vége” című esten „előzenekara” Hadházi Lászlónak. 

Az est folyamán Musimbe Dávid Dennis is színpadra lépett. Hadházi László szemlélődő mosollyal ült a kanapén, míg Dennis a fiatal humoristák útkeresésében nyújtott segítségéről mesélt. Olyan oktatóként beszélt Hadháziról, aki a szabadságot és az önállóságot ösztönzi. 

Hadházi László a Duma Jem-ben is színpadra állt

A műsor grandiózus zárása nem maradhatott el a nagysikrű Duma Jam sem. Ez egy különleges összeállítás, amelyet Litkai Gergely és Kovács András Péter közösen állított össze Hadházival, a közönség pedig nevetéssel jutalmazta minden megnyilvánulásukat.

Az est végén gitárt is ragadott Hadházi László 

A gigantikus finálét a Pardon Brando zenei produkciója koronázta meg, zárásként pedig a „Kész, kész, kész” dallal búcsúztak a közönségtől.

Akik nem tudtak személyesen részt venni a stand up humorista estjén, a Duma TV jóvoltából online követhették a történéseket, így biztosítva, hogy mindenki részese lehessen ennek az egyszeri és megismételhetetlen eseménynek.

Hadházi László így nem csak nevettetett, hanem méltóképpen ünnepelhette meg hatvanadik születésnapját, elvarázsolva mind a 13.000 nézőt az MVM Dome-ban és az online térben is, emlékezetessé téve az új év első jelentős kultúreseményét.

Hadházi László humorista 60 éves